Üdvözöllek, kedves látogató!
Móni vagyok: családanya, feleség, dolgozó nő! Már kisgyermek korom óta érdekelnek a kreatív kézműves dolgok és mindig is arra vágytam, hogy ezzel tudjak foglalkozni. Aztán felnőttem, családot alapítottam és – mint mindenkiben, úgy - bennem is megfogalmazódott a vágy az önmegvalósítás iránt. Előjöttek a gyermekkori érzések és tudtam, hogy ezt az utat kell követnem. Elvégeztem egy női szabó képzést, beszereztük az első varrógépemet, majd kialakítottunk a házban egy kis sarkot, ahová el tudok vonulni alkotni.
Családanyaként, dolgozó nőként és mindemellett felelősen gondolkodó személyként fontos számunkra környezetünk megóvása és a fenntarthatóság. A tőlem telhető legtöbbet meg is teszem mindezekért: zöld környezetben élünk, kertünk tele gyümölcsfával; komposztálunk; szelektíven gyűjtjük a hulladékot; a felhasznált energiát napelemmel töltjük vissza. És ekkor jött az ötlet, hogy a korábbi alkotásaimat hogyan tudom fenntartható módon előállítani úgy, hogy közben ne terheljem a környezetet. Így született meg a „Made of Green Textile” koncepció. Az általam készített termékek mind egyedi tervezésűek, kézzel készítettek és a felhasznált anyagok egytől-egyig környezettudatos módon előállítottak.
További információt és inspirációt a termékeim között találsz.